Most van csak igazán nagy csönd,
a szél sem fújja már a piszkot.
Varázslatos pillanat ez, ha tehetném a pupillámba préselném,
áll az egész világmindenség,
megmerevedik az autó platóján a kifacsart citrom,
én sem értem, vagy de mégis.
A varjak kapirgálnak még,pedig ők is tudják,hogy jön már,hogy ide tart
és egyszerű tiszta fehérségével beteríti a földet hamarost.
Vakító fehér fényével aszottra égeti a termőföldet,
jókedvet csöpögtet a zendülők poharába
és arcpírt fest a sápadt világra.
Távolinak látszik a jég és a sár,
távolinak a köd és a cidrizős hideg is már.
Ohhh jessssz,hallom ám a kávézó teraszán,
ahogyan arcon csapja a kiscsajt a napfényes dé,
de azért mellette még néha bőrömbe váj hegyes csőrével,
mint egy madár,
bele a bőrömbe a hűvös esővel körített fuvallat is, kár.
De hallatszik a bogarak neszezése és ott a távolban
a szomszéd néni hónalján az izzadság legördülése,
mert innen már csak egy fél sasszé és bizony
hipp hopp itt a másik véglet,csusszanjanak a bikinik na meg a napszemcsik…
Távoli a tél hála ég.
