Munka

 

 

 

Munka

 

 

 

Hát nem…elhivatottság nélküli ócska perspektívát

ad csak az embernek egy én-börtön falai között,

ahonnan-és ez örök kérdés-

kiszabadulva is oly édes lenne a lét?

 

Rossz, ha nincs, de hasonlóan kegyetlen,

ha van…de nem olyan.

Ha agyad éhezik az talán kevésbé fájdalmasabb?

 

Ismét nem. Mert gyomrod étekért lázong

és ha nem táplálod…meghalni talán jobb?

S, mert éjjel gyermeked arcát nem moshatja eső és sár.

 

 

Míg egyik dacosan fut a téllel szemben,

s bőrét a hideg edzi,

szíve virágba borulva reméli,

hogy az élet egyszer napfényes rétre tereli őt.

Akkor aztán…akkor majd láb lógatva fekszik

selymes fűben kiterülve, semmittevő napjain.

Családja “csudáját” tenyerén tartva,

ajkukat kémlelve, ami elhangzik készakarva,

azon nyomban teljesítse, mert útját már nem állja

semmilyen fekete pénzmágia.

 

 

A másik így éli mindennapjait már évek óta.

Látását nem homályosítja el egyetlenegy fátyolfelhő sem.

Kellemesen felépített palotájában szíve nyugodt mámorba

öltözteti napjait, nem fáradt izzadtság mossa arcát.

Szép így neki.-gondolhatnánk.

De teher alatt nő a pálma.-azt is mondják.

 

 

Szóval helló, itt vagyok…egy újabb munkanap…

Aztán csak remélhetem, hogy az egykoron ízlelt keserűség

majd hajtja kezemben a ceruzát egy immáron

szebb új világ lapjain.