Kék

Kék…

 

Hogy milyen kék volt akkor az ég?
Hogy is lehetne leírni olyat, ami csak egyszeri és megismételhetetlen,
csupán villanásig tart, de mint oly sok csodás pillanat,
mikre nem vagyunk felkészülve, akkor és ott;
akár sorsdöntő is lehet,de legrosszabb esetben is, örökre bevésődik a lelkünkbe.

Nos,az a kék,több kéknek bűvös, mágikus elegye.
Az első kék talán Dalí által kerül fel a palettára,
aki egy átdorbézolt, nagy szellemekkel a mindenséget kutató vitákat folytató éjjel után, hazatérvén megpillantotta feleségét Gala-t,
aki nemcsak a társa, szerelme, de mint oly kevés nő a világon éltében, a múzsája is volt.
Átbattyogván műtermébe még frissen az elméjében, csak a Nője által felmagasztalt, tomboló impulzusok hada hatása alatt,
kifestette magából azt a szent őrületet, mely bensőjében tombolt,s ami sajna csak a zsenik sajátja.
A felesége körül feltünő,alakját,szellemiségét kiemelendő, általa ebben az állapotban alkotott kék, az én egyik kékem.

Hmmm…a második a titkokat nyújtó, igazi mélységet ábrázoló,
mindazonáltal a végtelen távlatokat felvázoló,
csillámló, ragyogó óceánkék.

A harmadik az a szemkék,amit csak egy pár éves kisgyerek tud rád szegezni,
aki még teljesen ártatlanul szemlélődik,
őszinte tekintetét még nem homályosították el káros környezeti behatások.
Ki szeretetért szeretetet vár, kérdéseire pedig igazságot.

Nos, talán ez a három kék, gondosan kigrammozott kavalkádja közelíti meg hangyányit azt a kéket,
amilyennek akkor láttam az eget,
mikor odahajoltál, s azt mondtad:
“szeretlek és kisbabánk lesz”.